Beázott a nyelvstúdióval egybekötött lakásom, mire nem jó a biztosítás?

Már közel fél éve üzemeltetek nyelvstúdiót a lakásomban, és eddig minden egész jól ment. A nappali elég nagy ahhoz hogy két-három tanuló egyszerre tudjon tanulni, és én is viszonylag könnyen tudjak mozogni egyiktől a másikig. A hellyel nem igazán volt nagy probléma… eddig.

Egyik reggel arra ébredtem, hogy elég csúnyán beázott az egyik oldalsó fal. Meg is lepődtem, mert kisebb beázások ugyan fordultak már elő, de azok főleg a mennyezeten voltak, és csak kisebbek. Ebben az esetben viszont kénytelen voltam a biztosítómhoz fordulni. A pannon safe-el még tavaly kötöttem egy lakásbiztosítási szerződést. Most nagyon örültem miatta, mert így biztos lehettem benne, hogy a lakásbiztosítás beázás esetén megtéríti a károkat. Persze előtte hívnom kellett a kár szakértőt is, ami némi időt vett igénybe.

Még tisztán emlékszem, annak idején még anya mondta, hogy a pannon safe milyen jó biztosításokat kínál, és neki elhihettem, hiszen évekig dolgozott a pénzügyi szektorban, Kicsit még bizonytalan voltam, de rájuk kerestem az interneten, és tényleg nagyon meggyőzőnek és segítőkésznek bizonyultak. Az oldalukról azt is megtudtam, hogy nem csak különböző biztosításokkal, de személyi kölcsönökkel és hitelekkel is foglalkoznak. Ilyet sose árt észben tartani, nem tudhatja az ember, mikor jön jól. Már többször ajánlottam őket az ismerősök körében is, és akik megfogadták a tanácsomat nem bánták meg.

Most, hogy ilyen problémám volt ezzel a csúnya beázással újra ránéztem az oldalukra, és meglepődtem, mennyire felfejlesztették. Többek között lett blogjuk, ami nagyon meglepett, mert azt hittem a magyar blogolás haldoklik (de én azért kitartok). De ami szerintem az egyik legjobb fejlesztésük volt, az online kalkulátor volt. Ezzel a fejlesztéssel sokkal megkönnyítették az ügyfelek dolgát, hiszen saját maguk megtudják nézni, és be tudják kalkulálni mire van szükségük, és az mit jelent számukra. Ezen kívül természetesen minden biztosításnál részletesen leírják, mit fed le, milyen kikötésekkel járnak.

Ami pedig a kalkulátor mellett szintén egy nagyon jó újítás volt, a facebook-messenger-rel összekötött ügyfélszolgálati portál. Biztosra veszem, hogy nem csak én szorongok, ha ímélt kell írno. A messenger bevezetésével egy csomó felesleges konvenciótól megszabadulhatunk, ami az ímélekkel jár, és sokkal felszabadultabban beszélhetünk akár vadidegenekkel is. Mindent egybe vetve, úgy hiszem a forma frissítően modern és fiatalos, de a megbízhatóság a régi.

Biztos vagyok benne, hogy ha legközelebb választanom kéne én ismét a pannon safe-et választanám lakásbiztosításra nem csak beázás esetén 😉 .