Egy sikeres nyelvóra és egy elégedett autótulajdonos
Egy nyelvstúdió tanáraként az oktatást tekintve azt tartom a legfontosabbnak, hogy az iskolában tanulóknak ne csak a nyelvvizsga megszerzése legyen a cél, hanem a valódi, mindennapos nyelvhasználat se jelentsen számukra problémát a későbbiekben sem. Noha a jól összeállított tananyagnak része a lehető legváltozatosabb témák érintése, szeretek egy kis izgalmat és változatosságot csempészni az órákba. Ilyenkor egy-egy weboldalt keresünk fel együtt, értelmezzük az olvasottakat, áttekintjük az eddig esetlegesen ismeretlen szavakat, kifejezéseket. Ilyenkor a lényeg, hogy a tanulók átlássák az oldal különböző funkcióit, valamint, hogy valódi információkhoz jussanak az adott témában.
Néhány hete épp egy magyart tanuló csoportot oktattam, amikor is arra gondoltam, hogy egy autós téma jó lenne, hiszen az utazásnál már szóba került. Rövid keresgélés után bukkantam a Metaautoszerviz.hu oldalára. Úgy láttam, ez tökéletes lesz a gyakorláshoz, hiszen a csoport már jól beszélt magyarul, és itt olyan szakkifejezésekkel találkozhatnak, ami még tovább gyarapítja a szókincsüket, emellett segíti őket eligazodni egy valós autószervizes helyzetben. A honlap meglehetősen részletesen mutatja be a különböző szolgáltatásokat, így itt kezdtünk.
A kis ábrák ilyenkor segíteni tudják, hogy az információ megmaradjon. Be kell vallanom, nincs jogosítványom és nem annyira értek az autókhoz, így valamelyest számomra is felfedezésre váró területre érkeztünk, nekem is hasznosak voltak a leírások melletti illusztrációk. A szolgáltatások sora az autó átvizsgálásával és állapotfelmérésével kezdődött. “Ilyenkor a jármű teljes körű átvizsgálása történik, ami szükségszerű lehet eladás vagy vásárlás előtt, illetve műszaki vizsga esetén is.” – magyaráztam a csoportnak. Ezt követte az autó manuális és komputeres diagnosztikai műszerekkel történő átvizsgálása, melyet szintén kérhetünk a Metaautoszerviz.hu munkatársaitól. Ezzel a hiba pontos forrását szokás megkeresni, majd, természetesen, ha megvan, a javítására is sor kerül.
A következő pont az elektronikai rendszer karbantartásáról szólt, ez nem tartogatott sok új magyar kifejezést, mint ahogy a klíma karbantartása sem: szervizelés, javítás, töltés, takarítás, fertőtlenítés. Így tovább is haladtunk a fékkel kapcsolatos esetleges javításokra, onnan pedig a fényszóró beállítására. Itt kitértünk egy kicsit arra, hogy így, mindezt végignézve gondolunk csak bele sokan, hogy mennyi eszköz, szerkezet megfelelő működése szükséges ahhoz, hogy biztonságban közlekedhessünk. A sorban (ABC-sorrendben haladtunk) a futómű következett, amivel kapcsolatosan az egyik diákom megjegyezte, hogy a konditeremben jó ideig tévedésből futóműnek hívta a futópadot, amin persze mindannyian jót mosolyogtunk.
A gumicserénél és a gumi szervizelésénél beszéltünk a téli és nyári gumi cseréjéről is, hiszen az eltérő évszaki sajátosságok, útfelszín és hőmérséklet szempontjából is nagyon fontos ügyelnünk erre – legalább az évszakok is szóba kerültek, gondoltam. Minél változatosabb beszélgetés, annál jobb!
A kipufogó kifejezés mindegyikőjüknek új volt, a DPF szűrő mibenlétét és funkcióját pedig épp a diákjaim magyarázták meg nekem.
A kuplung kiejtése nagyon tetszett nekik, azt is megbeszéltük, hogy a szervizelésére a honlap szerint akkor van például szükség, ha nagyon rángat az autó, ugyanis időről időre sajnos elkopik.
Mindezek mellett a Metaautoszerviz.hu szakemberei lengéscsillapító és rugó cseréjét is vállalják, állításuk szerint ez olyan rutinfeladatnak minősül, amelyhez speciális eszközök szükségesek.
Olajcserére – ami az egyik leggyakrabban elvégzendő dolog egy gépjármű esetében – is van mód a szervizben. Még az óra elején felötlött bennem, vajon kinek van jogosítványa a csapatból, így megkérdeztem őket. Alig néhány kéz emelkedett a magasba, szóval többségünknek új információ volt az is, hogy az olajcserére akkor is szükséges évente gondolni, ha nem használtuk sokat a gépjárművünket. A szolgáltatások sora a vezérlés cseréjével zárult, amit bizonyos kilométer megtétele után szükséges újra és újra megejteni.
Sikeresnek tekintettem az ötletemet, mert elég interaktívan telt az óra, úgy éreztem, még a szokásosnál is bátrabban szólaltak meg a diákjaim, és sokat kérdeztek. A honlapot egyébként nagyon felhasználóbarátnak találtam, hiszen még egy olyan laikus számára is, mint én, érthetően tálalt minden információt. Az pedig, hogy tételesen szerepelnek a különféle szolgáltatások árai, még egy pluszpont (volt, ahol konkrét ár szerepelt, volt, ahol óradíj, vagy minimum ár). Zárásként még áttekintettük az online időpont-foglalási lehetőséget és az árlistát, utána pedig párba állítottam a csapatot. Minden páros úgy állt össze, hogy egyikőjük volt a képzeletbeli gépjárműtulajdonos, a másik pedig a szervizes, és egy-egy problémát kellett felvázolniuk, majd megbeszélniük az árat és a javítás néhány részletét.
A mai napon újságolta az egyik kollégám, hogy az autóklímáját milyen jól megcsinálták abban a szervizben, amit az iskolai gépen az előzmények között talált. Természetesen a Metaautoszerviz.hu-ról beszélt, gépelés közben feldobta neki az URL-t a böngésző. Így kerekedett ki a történetből egy jó magyar nyelvóra mellett egy elégedett ügyfél is. Szívből örülök, hogy nem csak a nyelvtanulással kapcsolatos anyagot adhattam nekik, hanem egy újabb kapaszkodót ahhoz, hogy könnyebben boldogulhassanak ezek a diákok hazánkban, hiszen már nem kell gondolkozniuk, hogy hova vigyék a gépjárművüket, hogyha gond adódna vele. Mindegy, milyennel rendelkeznek, hiszen a Metaautoszerviz.hu-nál egyaránt fogadnak modern és régebbi típusú járműveket is.
Érdemes ellátogatni a honlapjukra és körbenézni rajta, a kollégám csak ajánlani tudja a szervizet.