A nyelviskolában szerveztük meg a lánybúcsúm

A nyelviskolai barátaimmal szervezzük a lánybúcsúmat

Úgy hozta az élet, hogy a nyelviskola, ahová olaszt járok tanulni, igazi jó barátokkal is megajándékozott. Ráadásul a mostani férjemet is itt ismertem meg. Ezért adott volt, hogy az esküvő előtti lánybúcsúmra is sokakat meghívok azok közül, akikekkel itt találkoztunk először. A szervezésből én sem akartam kimaradni, ezért rendhagyó módon én is beszálltam a szervezésbe, amelyeknek az olasz órák után, a nyelvsuliban álltunk neki. A lánybúcsú időpontja egy meleg nyári napra esett, ezért mindenképpen vízparti megoldásban gondolkodtunk. Ekkor dobta be valaki, hogy volt már korábban egy, a BalatonPRO által szervezett eseményen, és esetleg nézzük meg az oldalukat, hátha találunk nekünk való programot.

Felejthetetlen program a Balatonon

Így hát ellátogattunk a https://balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/ oldalra, és ez tényleg nagyon jó ötletnek bizonyult. A csapat egy felejthetetlen lánybúcsú megszervezését ígéri, legyen szó akár egy teljes hétvégét igénylő, akár csupán egy esti programról. A ráéréstől függően ugyanis gyakorlatilag minden az adott csapat igényeire szabható. Ami biztos, hogy bármelyik eshetőséget választjuk is, a balatoni vitorlázás nem maradhat ki a programból! A vitorlázás alatt mindkét esetben korlátlan italfogyasztást biztosítanak a hajó fedélzetén, majd pedig a szárazföldön is. Ezt úgy oldják meg, hogy a jó hangulatú siófoki szórakozóhelyekre való belépéshez karszalagot biztosítanak. Így ezekre a szórakozóhelyekre ingyenes a belépés, ráadásul a fogyasztás is kedvezményes.

És ha ez nem lenne elég, ezt követően pedig még egy kellemes vacsora elfogyasztására is lehetőségünk van, amelyhez a kikötőben található, a Balatonra néző éttermüket ajánlják fel. De a https://balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/ oldalon még azt is olvastuk, hogy az éjszakára a társaság a hajón kap szállást, másnap pedig az étteremben lehet kezdeni a napot egy finom reggelivel. És ha nagyon elfáradt volna a csapat a hosszú esti programban, reggel még a wellness lehetőséget is kipróbálhatja a kikötő mellett elhelyezkedő luxus szálloda wellness részlegében! Persze balatoni program esetén rögtön felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha rosszra fordul az idő. Szerencsére a BalatonPRO erre az esetre is készül, így ha az időjárás miatt a vitorlázásról le kellene mondanunk, szeretettel várnak a balatoni panorámájú bárukban.

De természetesen az időjárás garanciát is el lehet használni, és másik időpontot kérni a program megvalósítására, ha úgy hozza az idő. A https://balatonpro.hu/lanybucsu-balaton/ oldalon található elérhetőségek egyikén érdemes mielőbb érdeklődni a népszerű lehetőségek iránt. De ha időszűkében vagyunk, az oldal alján található űrlap segítségével a gyorsított ajánlatkérés lehetőségével is élhetünk. Ti hol tartottátok a saját lánybúcsútokat? Nektek szóba jöhetne esetleg egy ehhez hasonló, vízparti esemény?