Pénzügyi döntések egy nyelviskolában avagy egy autó lízing története
Imádok nyelvet tanulni. És persze tanítani. Ebből élek. Mármint a tanításból. Szabadidőmben pedig most éppen a norvég nyelvet gyűröm.
Amikor a nyelviskolát elindítottam, egy dologban biztos voltam: olyan munkát szeretnék csinálni, amit szeretek. Hogy egy szürke hétfő reggel is motiváltan és mosolygósan menjek be a munkahelyemre.
Aztán rá kellett jönnöm, hogy egy nyelviskola esetében is vannak “nem szeretem” feladatok: pénzügyi tervezés, könyvelés, marketing (bár ez utóbbit közben kifejezetten megszerettem). És vannak “macerás” 3 betűs szavak is egy nyelviskola életében: NAV, KAÜ, SZÜF, SEO, NYESZE (na jó, ez utóbbi 4 betű, de macerás).
Amiről most írni szeretnék, az a pénzügyek. Kezdetben ezekkel egyáltalán nem foglalkoztam. Azt gondoltam, hogy a cashflow annyit jelent, hogy a pénz jön és megy (és valóban ;), az eredménykimutatás szótól pedig a hideg is kirázott. Aztán a könyvelőm, amikor látta, hogy mekkora káosz van a fejemben nem oktatás-szakmai téren, leültetett maga mellé. Elmagyarázta, hogy pénzügyi ismeretek nélkül lehetetlen egy nyelviskolát eredményesen működtetni. Megértettem. Azóta minden naptári évet pénzügyi tervezéssel indítok és minden negyedév végén átnézem a sarokszámokat a könyvelésben a költséghelyek esetében.
Egy ilyen alkalommal vettem észre, hogy a “401 Gépjármű költségek” költséghelyen hatalmas számok jelennek meg. Értetlenül álltam előtte. Aztán átnéztem a tételes analitikát. Három céges autónk van. Abban a negyedévben összesen 11 alkalommal kerültek a kocsik szervizbe, szinte mindegyik alkalommal egész méretes összeget hagytunk ott. Az autók 6 évnél idősebbek, valószínűleg elérték azt a kort, amikor már egyre több probléma fog felmerülni. Ezért úgy döntöttem, hogy lecserélem ezeket új járművekre.
Azonnal 2 kérdés merült a fejemben: mit és hogyan. Azaz mit vegyünk és hogyan fizessük ki. A “mit” kérdésre gyorsan megvolt a válaszom, ugyanis növekvő irigységgel néztem az utóbbi időben az új Aygo X modelleket. Egyeztettem a kollégákkal, nekik is tetszettek ezek az autók. A “hogyan” kérdés már sokkal fejvakarósabb volt. Korábban mindig nyílt végű pénzügyi lízinggel szereztem be az éppen aktuális céges kocsit. De minap szembe jött velem a flottakezeles.hu weboldal. Itt olvastam egy részletes cikket a nyílt végű autó lízing konstrukció kockázatairól.
A cikk első lépésben részletesen körbejárja az összes olyan lehetőséget, amely révén 2023-ban egy vállalkozás gépjárműhöz juthat:
- vásárlás,
- operatív lízing (hétköznapi nevén tartós bérlet),
- zárt végű lízing,
- nyílt végű lízing.
Az utóbbiról azt gondoltam, hogy pontosan ismerem, de be kellett látnom, hogy tévedtem. Sajnos van benne egy kockázatos elem: a szerződés végén megjelenő vételár összege. Milyen típusú ez a kockázat? Adóhatósági típusú.
A vonatkozó jogszabály azt mondja, hogy egy termék értékesítése csak piaci áron történhet. És itt lehet bibi. A nyílt végű lízing végén nagyon kedvező áron történik meg a kocsi értékesítése. Annak megítélése, hogy ez a nagyon kedvező ár még piaci vagy már nem piaci, erősen szubjektív lehet. Ezzel pedig olyan vékony jégre tévedünk, amelyet világéletemben el akartam kerülni. Semmiképpen sem szeretném, ha egy esetleges NAV vizsgálat során az ellenőr mérlegelésén múlna, hogy az adott vételár reális és megfelelő volt-e vagy sem.
Óvatos duhaj vagyok, a fentieket olvasva természetesen azonnal elvetettem a nyílt végű pénzügyi lízing opciót. És kíváncsian olvastam tovább az operatív lízingről, azaz a tartós bérletről szóló információkat. És egyre jobban találva éreztem magam, pontosan erre van szükségünk:
- tervezhető, fix havi költségek: a negyedéves költség elemzések során a 401-es költséghelyet látva soha többet nem kell sápadtan keresnem az okokat,
- ÁFA volt-nincs: az ÁFA lényegében megszűnik létezni a gépjármű költségek esetében. Pontosabban csak a magánjellegű utazások esetében lesz értelmezett, az üzleti célú használat esetében nem,
- nulla összegű lezárás: ugyanis a kocsi maradványértékét nem nekünk kell kifizetni,
- EUR vagy HUF alapú is lehet: ez nekünk azért remek, mert egyre több olyan külföldi diákunk van, aki euroban fizeti az oktatás díját,
- minden benne van: a havi díj tartalmazza az összes járulékos költséget is: GKFB és CASCO biztosítási díjak, súlyadó, cégautó adó. Sőt, tartalmazza az előírt éves szervizek és forgó-kopó alkatrészek költségeit is ill. a gumikkal kapcsolatos díjakat,
- egyszerűsödik az autók üzemeltetése is: korábban sokat szaladgáltam és bosszankodtam a szervizek miatt. Mindig azt éreztem, hogy szőke nőként megvezetnek, a javítás végén azt mondanak, amit akarnak. A flottakezelés szolgáltatás tartalmazza szükség esetén a csereautót ill. a közreműködésünk nélkül történik a szerviz ügyintézés is.
Már csak egyetlen dolgot kellett átgondolnom. Ha egymás mellé teszem a flottakezelés ill. a zárt vagy nyílt végű lízing havi díját, akkor melyikkel járok jobban. A FLOTTAUTO Lízing Kft. weboldalán egy részletes példát találtam, amellyel az alma ill. a körte (na jó, az alma és a birsalma) jól összehasonlítható. Ez végképp meggyőzött, hogy a flottakezelés lesz az ideális megoldás számunkra.
A cég weboldalán található egy ajánlatkérő űrlap is, amelyet természetesen kitöltöttem. Másnap felhívtak és élőszóban részletesen átbeszéltük a lehetséges együttműködés részleteit. Konzultáltam a könyvelőnkkel és ezt követően aláírtam a lízing szerződést. Majd kiválasztottam 3 gyönyörű, bi-tone metál színű, fekete tetős Aygo X gépkocsit.