Új élet, sok fejfájás?

Amikor 2023-ban belevágtam a nyelvstúdióm alapításába, fogalmam sem volt, hogy milyen kihívások várnak rám. Az volt az álmom, hogy egy helyet hozzak létre, ahol mindenki szívesen tanul nyelveket, egy olyan közösséget építsek, ahol a tanulás nem kötelesség, hanem öröm. Az alapítási folyamat eleinte viszonylag egyszerűnek tűnt. mert ugye 2023-at írtunk, lehet már online is tanítani, de azért meg kellett határozni az órarendet, felvenni az első tanár kollégákat. És ekkor tudtam meg azt is, hogy hiába online tanítok, kelleni fog egy székhely, mert minden cégnek ilyen kell. A netre ekkor azt írtam be: kft alapítás 2023.

A linken talált helyen ténylegesen belemerültem a vállalkozás adminisztratív részleteibe, hamar rájöttem, hogy ez nem csak arról szól, hogy emberek jönnek, és én nyelveket tanítok.

Korábban egyéni vállalkozóként működtem, de a stúdió növekedésével egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy szükségem van egy stabilabb vállalkozási formára. Több barátom és kollégám is javasolta, hogy kft-t alapítsak, hiszen ez egy biztonságosabb és rugalmasabb forma, ha komolyabban akarok terjeszkedni. Ezen a ponton lépett be az életembe tehát a grossoffice.hu, ami nélkül valószínűleg ma sem tartanék ott, ahol most vagyok.

A grossoffice.hu weboldalát azonnal megkedveltem és utána az is világosság vált, hogy a náluk dolgozó csapat is ugyanilyen korrekt és kedves.

Ami különösen tetszett a grossoffice.hu szolgáltatásában, hogy nem csak a papírmunkában és a székhelyszolgáltatásban segítettek, hanem közreműködők és támogatók voltak a mentalitásukat tekintve is – minden egyes lépésnél gondosan átnéztek mindent. Amikor először keresetem meg őket, még bizonytalan voltam, hogy hogyan induljak el a kft alapítás irányába, de utána már volt magabiztosságom. A kft alapítás 2023-ban nem is lehetett volna könnyebb, mint velük együttműködve.

Az grossoffice.hu csapata nemcsak elvégezte a továbbiakban a papírmunkát, hanem tényleg gondoskodtak mindig arról, hogy közben minden apró és nagyobb lépést megértsek, és hogy ne hagyjak ki semmit én sem, ami az én dolgom lenne.

Ahogy teltek a hetek, egyre több „részletet”szalagon szakítottunk át” együtt. Az alapítással kapcsolatban minden stimmelt a hatóságok visszajelzése alapján és az online nyelvstúdió hivatalosan is beindulhatott. Ezután már csak az volt a dolgom, hogy az üzletmenetet és a növekedést kezeljem, figyeljem, hány tanítványunk van, stb. Ha valaki 2024-ben szeretne kft-t alapítani, náluk elolvashatja, mi változott, mi maradt ugyanaz és bármikor szakszerű segítséget kérhet.